Repülés
Rice belökte hátizsákját a csomagtartóba, majd lezöttyent a helyére. Mivel élt a gyanúperrel, hogy nem az egyedüli versenyző lesz a gépen, a külső széket foglalta le, mert innen jobban szemmel tarthatta utastársait. A repülőtéri shopban vásárolt olvasnivalót elhelyezte az üléstámlára szerelt hálóban. Majd előveszi később, ha már mindenki elhelyezkedett, ő pedig birtokában lesz a szükséges információknak. A könyvvásárlást frappánsan intézte. Minekutána sem a csomagolásra, sem a helyzet átgondolására nem volt sok ideje, az éjszaka nagy részét ébren töltötte. Így utazási tervei között egy kiadós alvás is szerepelt, ezért egyszerűen odalépett az eladóhoz, és megkérdezte, hogy mit vásárolnak mostanában a nők. Az ijesztően fekete, ifjú hölgy unottan a kezébe nyomott egy kötetet, Rice azonnal ki is fizette, még a címet sem olvasta el, egészen mostanáig. „Önismeret kagylóhéjban”. Elégedetten elmosolyodott, a könyv alváshoz teljesen megfelelt, már el is képzelte, ahogy az első mondatot olvasván lassacskán belesodródik a kellemes öntudatvesztésbe. De addig is figyel.
Darling természetesen mit sem tudott Donald Crumble haláláról, (egyébként is igen keveset tudott mindarról, aminek a közepébe került), ezért attól tartott, hogy a túra szervezői esetleg kibökik őt, mint oda nem illő személyt. Ezt megelőzendő álcázta magát. Farmerja, pólója fölé pulóvert, rá apró búzavirágokkal díszített klepetust húzott, amely bokáig ért, és amely vizuálisan legalább háromszorosára nagyította, és joviális ténsasszony kinézetet kölcsönzött neki. Szőke fürtjeit aratás előtti búzamezőt idéző kendő alá rejtette, s a különös dizájnra egy, a fél arcát eltakaró napszemüveggel tette fel a pontot.
Akkor kapta el a pánik, amikor, már a beszállásra várakozva, megpillantott egy éppen felszálló gépet az üvegfalon keresztül. Úristen, hogy feledkezhetett el erről?! Hiszen ő retteg a repüléstől! Minden egyes alkalommal, amikor kényszerből ezt a közlekedési módot kellett választania, szívdobogása nagyjából ezerre gyorsult percenként, légszomjjal küszködött, és legszívesebben végigsikoltozta volna az utat. De akkor még ott volt Jason, hogy fogja a kezét, és nyugtatgassa, most pedig egyedül van, teljesen egyedül! A pánik tehát karon ragadta, és el se engedte többé. Miközben a folyosón haladtak, bevetett mindent, jógalégzéstől a gyorsmeditációig, de semmi sem segített. Ráadásul a jegye az ablak mellé szólt! Ebből egészen biztosan botrány lesz!
Rice felpillantott a mellette szobrozó, sípoló képződményre, és eltöprengett azon, vajon a köpönyeg alatt vastüdő rejtőzik-e. Méretéből ítélve, erre minden esély megvolt. A kendőből és a napszemüveg formájából kiindulva a jelenséget nőnek tippelte, de csak azért, mert semlegesnemű nem lehetett. Egyébként meg ki tudja, ebben a mai világban?! Szívből remélte, hogy a ténsasszony csak pihenni és lélegezni állt meg, és nem mellé akar letelepedni. Ezen reménye hamar tovaúszott azonban, mikor a klepetusos felemelte a karját, és gesztusokkal a tudomására hozta, hogy bizony, üléstársak lesznek. „Csupán néhány óra!” - vigasztalta magát Rice boldogtalanul, míg nekikészülődött, hogy felálljon, és belülre tessékelje a hölgyet. Ezt látván, a kreatúra felhördült, s olyan hangokat adott ki, mint egy robbanni készülő gőzkazán. Nyilvánvaló volt, hogy beszélni szeretne, de ez a tevékenység felülmúlja az erejét. Elmutogatta, hogy a külső székre tart igényt. Maurice megrázta a fejét, és mivel az ötlött fel benne, hogy a köpönyeges illető talán süketnéma, jelbeszéddel elmagyarázta, hogy az az ő helye, még a jegyét is megmutatta. A donna a fejét rázta, és továbbra is ragaszkodott az üléscseréhez. Ezen elvitatkozgattak pár percig a gesztusok nyelvén, szavak nélkül, zenei aláfestésként használva a potenciális ülésbitorló magas frekvenciájú légcseréjét. Látható volt, hogy nem fognak dűlőre jutni a témában. Rice ragaszkodott a helyhez, megfigyelési szempontokból. Darling meg akarta azt szerezni, mert tudta, hogy az ablaknál ülve, elzárva a menekülési lehetőségektől, a fóbia majd összefog a pánikkal, és ennek megjósolhatatlan következményei lesznek, nem csak rá nézvést. A nő tudta, hogy meg kell szólalni, nincs mese.
- Vagy az ölébe ülök, vagy lerókázom – hörögte, az épp nyomás alá kerülő kukta stílusában.
Maurice feladta az állásait, méghozzá villámgyorsan. Leginkább a hang rémítette halálra, a felvázolt lehetőségek csak a másodikak voltak a sorban. Az ablak mellé húzódott, és a falhoz simult. „Nesze neked, kincsvadászat!” – gondolta, és kevés híján hangosan felnevetett. Pedig az igazi megpróbáltatások csak ezután következtek. Amint felpörögtek a motorok, és a gép nekilendült, az asszonyság sípolása süvítéssé fokozódott, jobb kezével a karfára, bal kezével útitársa combjára markolt rá, olyan erővel, amit Rice ki se nézett volna belőle. Hiába próbálta lefejteni magáról a tolakodó ujjakat, minden ezirányú kísérlete kudarcba fulladt. Aztán már csak imádkozott, hogy még azelőtt érjék el a repülési magasságot, mielőtt jobb lába helyrehozhatatlan károsodásokat szenved. Ennek komoly előjelei voltak, mivel a nevezett végtag immár nemcsak zsibbadt, hanem lassacskán teljesen érzéketlenné vált. A magánszimat előtt kezdett leperegni az élete, talán hatéves koránál tarthatott (épp a születésnapra kapott kerékpárnak örvendezett), amikor a lábába iszonyú fájdalommal visszatért az élet. Felnézve azt kellett látnia, hogy a köpönyeges kicsattintja az övét, felpattan az ülésből, és egy mozdulattal lehasítja magáról a búzavirágos holmit. Rice erőtlenül felemelte a kezét, hogy tiltakozzon, mert ezt már igazán nem kívánta látni, aztán reménytelenül az ölébe ejtette. Hiába próbálta elszakítani tekintetét a jelenettől, valamiféle perverz kíváncsiság egyszerűen odaszegezte. A klepetust egy pulóver követte, azt még egy, A termetes donna Maurice ámuló szeme láttára ment össze, lett egyre kisebb, míg végül egy fehér pólós, farmeros, tűrhetően fiatal, ám mérhetetlenül idegbajos rezgéseket kibocsátó nő lett belőle.
Darling végre megszabadult a kendőtől, megrázta a fejét, hogy hullámos fürtjei a helyükre ugorjanak, a napszemüveget a homlokára tolta, és turbómosolyt villantott sokkos szomszédjára.
- Ne haragudjon, most már leszállásig nem lesz baj – azzal az ülésre rogyott, és arcát a tenyerébe temetve magába omlott.
Jó néhány perc eltelt, mire Rice meg mert mozdulni. Kinyújtotta, behajlította, majd újra kinyújtotta elgémberedett jobb lábát. Sóhajtott. És rettenetesen kínozta a röhöghetnék. De nem tudta felmérni, ha szabad folyást enged poszttraumás jókedvének, az milyen hatással lesz veszélyesnek tűnő üléstársára. Bármit kinézett belőle. Az italokkal házaló stewardess érkezése vetett véget a kényes helyzetnek. Az üvegcsörömpölésre a nő megugrott, villámgyors mozdulattal lecsapta az asztallapot, egyenesen Maurice karjára, aki elalváshoz vásárolt olvasmányát próbálta éppen megszerezni. A férfi felszisszent, Darling pedig azonnal támadásba lendült.
- Mit matat itt?!
- A tulajdonomat akarom! – jelentette ki Rice felháborodva. A dilis szőke kezdett az idegeire menni.
Darling kihúzta a hálóból a könyvet, alaposan megvizsgálta, homlokát ráncolta, aztán felvonta a szemöldökét.
- Ez tényleg a magáé? – kérdezte, hangjában némi óvatos tisztelettel.
- És ha?! Ezen fogok elaludni!
- Vehetett volna puhafedelűt. Nyomni fogja a fülét – közölte a nő megvetőleg.
Ebben a pillanatban állt meg mellettük a stuvi. Hősnőnk szeme a vodkásüvegre szegeződött, a becses kötetet a tulaj ölébe ejtette, úgy fél méter magasról, sarokkal lefelé. Kért egy vodkát és egy narancslét. Mire a légikisasszony kitöltötte a gyümölcslevet, lecsúszott az első vodka, így azonnal kért még egyet. Kis hezitálás után a másik után küldte, egy hajtásra. Ekkor úgy érezte, eléggé megnyugodott ahhoz, hogy a harmadikat már higítva fogyassza.
A közjáték alatt Rice szenvedett. A fájdalomhullám múltával igyekezett azon késztetéseinek ellenállni, hogy a vodkázgató veszedelmet megfojtsa, agyonüsse, megnyúzza és kizsigerelje, tetszőlegesen változtatható sorrendben. A stewardess kérdésére hang nélkül a viszkisüvegre mutatott, valamint jelezte, hogy istenes adagot kér. Az vállat vont, töltött, és titokban örült, hogy a két alkoholista egymás mellé került. Így legalább nem zavarják a többi utast.
A fájdalomcsillapító alkohol hatására az exzsaru magához tért, és letett gyilkossági terveiről. Túl sok volt a tanú.
Darling leszkennelte magát, és megállapította, hogy visszatért normális állapotába. Légvétele mély és rendszeres, keze, lába nem remeg, gyomra is stabilizálódott. Ellenben a vodka elálmosította. Ebből kifolyólag szemet vetett a belső ülésre, mert azt szunyókálás céljára alkalmasabbnak ítélte. Felvillantotta legkedvesebb mosolyát, és megszólította a furcsa pozícióban üldögélő pasit.
- Bocsássa meg, hogy csak úgy elfoglaltam a helyét, de a felszállási pánikot a beszorítottság csak fokozta volna. Az út végéig már nem lesz velem több gond, így visszaállíthatjuk az eredeti ülésrendet.
Rice megbámulta a szónokot, regisztrálta a mosolyt, a kedvességet, helyénvalónak is találta mindkettőt, de a fejében valaki mégis verte a tamtamot. Annak idején, még aktív korában, megszokta, hogy hallgasson a veszett dobolásra. Ezzel a nővel kapcsolatosan egyébként is minden gyanús és vészterhes. Sípol, hisztérikus, erőszakos és kasztrál. Egy kasztrátor. Kasztráta. Viszont az is igaz, hogy ő dolgozni jött. Kis tipródás után azt mondta, hogy rendben. Darling biccentett, ez könnyen ment. Rice, könyvét szorosan a melléhez szorítva, kikászálódott, és megtörtént a csere. A nő azon nyomban párnát, takarót rendelt a személyzettől, és kényelmesen elhelyezkedett. Mielőtt behunyta volna a szemét, még megjegyezte:
- Majd meséljen, mit tanult abból az írásból.
Na persze! Rice megvárta, míg útitársa édesdeden álomba szenderül, aztán, a könyvet az ülésre dobva, sétára indult a fedélzeten. Bár úgy tett, mint aki csak a toalettre igyekszik, alaposan megfigyelt mindent és mindenkit. A három fura kinézetű fickót elsőre kibökte. Egyikük pokolian ismerősnek tűnt, s nem sokat kellett kutatnia az elméjében, mire rájött, honnan. A GenSci biztonsági kameráinak felvételein látta, később kissé kutakodott is utána, latba vetve régi ismeretségeit. A kancsal férfiembert körözik, bizonyos laboratóriumi robbantgatások ügyében. Ebből következik, hogy nyilván álnéven utazik. Rice elvigyorodott, s mivel jókedvét nem rejtette véka alá, a kuszaszemű mutáns azonnal lecsapott rá.
- Mi tetszik annyira?!
- Csak azon töprengtem – mondotta Rice, nem teljesen őszintén –, hogy miért veszekszenek a mogyorón, amikor kérhetnének annyit, hogy mindenkinek jusson.
- Azt hiszi, hogy amiért nagy, és nem genetikai hibával született, mindenbe beleütheti az orrát?! – érdeklődött a látáshibás, meglehetősen arrogáns hangnemben.
- Maga tán mutálódott? – kérdezte az exzsaru együttérzően.
- Nem magamtól, ha ez érdekli!
- Mutálták? – Maurice ragaszkodott az információhoz.
- Ha olyan nagyon tudni akarja, igen!
- Miért tenne valaki ilyen ocsmányságot egy lombiknyi ondóval?! – csóválta fejét a kérdező, értetlenül.
Főegér meghökkent, mert éppen ez volt életének legfőbb, mindeddig megválaszolatlan kérdése. Nem is tudott mást mondani, mint hogy:
- Háát…, nemtom.
- Hogy jól kitoljanak velünk, hát azért! – Egér7, aki végül feljutott a gépre, nem bírta, hogy ő csak mindig a háttérben hallgasson. Neki ambíciói voltak. Kapott is egy könyököst a gyomrába.
- Nos, uraim, elgondolkozom a problémáikon – Rice szinte meghajolt, közben hálát rebegett az égnek. Na meg az ötletgyáros Crumble-nek is, hogy gondoskodott a szórakoztatásáról.
Más gyanúsat nem talált, így megnyugodva visszasétált, ledobta magát a nehezen megszerzett ülésre, és kezébe vette a kötetet. Lapos oldalpillantást vetett a magzati pózban szunyókáló szomszédra. A pillantás el is időzött kicsinyég a szőke fürtökön, a most éppen behunyt, de éber állapotban különösen szürkéllő szemeken, a finoman metszett orron, magyarán, az alvó arcán. Már-már hagyta volna, hogy megérintse valami varázs, de hirtelen eszébe jutottak a hörgő légvételek, na meg rájött, hogy a hamis luvnya miért bűvölte ki belőle a belső széket. Mert az kényelmesebb, hát persze! Duzzogva a kezébe vette a könyvét, megbámulta a borítón ékeskedő horoszkópábrát, és hatalmasat ásított. Remek. Aztán kinyitotta, és olvasni kezdett. Egy óra múlva még mindig olvasott, kellemes izgalommal, a fáradtság nyoma nélkül. Alig bírta kivárni, hogy milyen újabb titkokat fed majd fel a következő oldal. Kuncogott, néha hangosan nevetett, vagy összeráncolt homlokkal gondolkodott, amikor saját magára ismert a leírtakban. Ilyenkor megfordította a kötetet, hogy szembe nézzen az ősz hajú, igen vigyorgó szerzővel a hátsó borítón. „Férfi létedre…!”- gondolta ilyenkor, és többszöri ellenőrzés után sem bukkant a sorok közt olyan kitételre, mely szerint a szöveget az író kizárólag csak nőknek szánta volna.
Összességében, remekül szórakozott, s eszébe se jutott, hogy tulajdonképpen aludnia kéne.
Darling természetesen mit sem tudott Donald Crumble haláláról, (egyébként is igen keveset tudott mindarról, aminek a közepébe került), ezért attól tartott, hogy a túra szervezői esetleg kibökik őt, mint oda nem illő személyt. Ezt megelőzendő álcázta magát. Farmerja, pólója fölé pulóvert, rá apró búzavirágokkal díszített klepetust húzott, amely bokáig ért, és amely vizuálisan legalább háromszorosára nagyította, és joviális ténsasszony kinézetet kölcsönzött neki. Szőke fürtjeit aratás előtti búzamezőt idéző kendő alá rejtette, s a különös dizájnra egy, a fél arcát eltakaró napszemüveggel tette fel a pontot.
Akkor kapta el a pánik, amikor, már a beszállásra várakozva, megpillantott egy éppen felszálló gépet az üvegfalon keresztül. Úristen, hogy feledkezhetett el erről?! Hiszen ő retteg a repüléstől! Minden egyes alkalommal, amikor kényszerből ezt a közlekedési módot kellett választania, szívdobogása nagyjából ezerre gyorsult percenként, légszomjjal küszködött, és legszívesebben végigsikoltozta volna az utat. De akkor még ott volt Jason, hogy fogja a kezét, és nyugtatgassa, most pedig egyedül van, teljesen egyedül! A pánik tehát karon ragadta, és el se engedte többé. Miközben a folyosón haladtak, bevetett mindent, jógalégzéstől a gyorsmeditációig, de semmi sem segített. Ráadásul a jegye az ablak mellé szólt! Ebből egészen biztosan botrány lesz!
Rice felpillantott a mellette szobrozó, sípoló képződményre, és eltöprengett azon, vajon a köpönyeg alatt vastüdő rejtőzik-e. Méretéből ítélve, erre minden esély megvolt. A kendőből és a napszemüveg formájából kiindulva a jelenséget nőnek tippelte, de csak azért, mert semlegesnemű nem lehetett. Egyébként meg ki tudja, ebben a mai világban?! Szívből remélte, hogy a ténsasszony csak pihenni és lélegezni állt meg, és nem mellé akar letelepedni. Ezen reménye hamar tovaúszott azonban, mikor a klepetusos felemelte a karját, és gesztusokkal a tudomására hozta, hogy bizony, üléstársak lesznek. „Csupán néhány óra!” - vigasztalta magát Rice boldogtalanul, míg nekikészülődött, hogy felálljon, és belülre tessékelje a hölgyet. Ezt látván, a kreatúra felhördült, s olyan hangokat adott ki, mint egy robbanni készülő gőzkazán. Nyilvánvaló volt, hogy beszélni szeretne, de ez a tevékenység felülmúlja az erejét. Elmutogatta, hogy a külső székre tart igényt. Maurice megrázta a fejét, és mivel az ötlött fel benne, hogy a köpönyeges illető talán süketnéma, jelbeszéddel elmagyarázta, hogy az az ő helye, még a jegyét is megmutatta. A donna a fejét rázta, és továbbra is ragaszkodott az üléscseréhez. Ezen elvitatkozgattak pár percig a gesztusok nyelvén, szavak nélkül, zenei aláfestésként használva a potenciális ülésbitorló magas frekvenciájú légcseréjét. Látható volt, hogy nem fognak dűlőre jutni a témában. Rice ragaszkodott a helyhez, megfigyelési szempontokból. Darling meg akarta azt szerezni, mert tudta, hogy az ablaknál ülve, elzárva a menekülési lehetőségektől, a fóbia majd összefog a pánikkal, és ennek megjósolhatatlan következményei lesznek, nem csak rá nézvést. A nő tudta, hogy meg kell szólalni, nincs mese.
- Vagy az ölébe ülök, vagy lerókázom – hörögte, az épp nyomás alá kerülő kukta stílusában.
Maurice feladta az állásait, méghozzá villámgyorsan. Leginkább a hang rémítette halálra, a felvázolt lehetőségek csak a másodikak voltak a sorban. Az ablak mellé húzódott, és a falhoz simult. „Nesze neked, kincsvadászat!” – gondolta, és kevés híján hangosan felnevetett. Pedig az igazi megpróbáltatások csak ezután következtek. Amint felpörögtek a motorok, és a gép nekilendült, az asszonyság sípolása süvítéssé fokozódott, jobb kezével a karfára, bal kezével útitársa combjára markolt rá, olyan erővel, amit Rice ki se nézett volna belőle. Hiába próbálta lefejteni magáról a tolakodó ujjakat, minden ezirányú kísérlete kudarcba fulladt. Aztán már csak imádkozott, hogy még azelőtt érjék el a repülési magasságot, mielőtt jobb lába helyrehozhatatlan károsodásokat szenved. Ennek komoly előjelei voltak, mivel a nevezett végtag immár nemcsak zsibbadt, hanem lassacskán teljesen érzéketlenné vált. A magánszimat előtt kezdett leperegni az élete, talán hatéves koránál tarthatott (épp a születésnapra kapott kerékpárnak örvendezett), amikor a lábába iszonyú fájdalommal visszatért az élet. Felnézve azt kellett látnia, hogy a köpönyeges kicsattintja az övét, felpattan az ülésből, és egy mozdulattal lehasítja magáról a búzavirágos holmit. Rice erőtlenül felemelte a kezét, hogy tiltakozzon, mert ezt már igazán nem kívánta látni, aztán reménytelenül az ölébe ejtette. Hiába próbálta elszakítani tekintetét a jelenettől, valamiféle perverz kíváncsiság egyszerűen odaszegezte. A klepetust egy pulóver követte, azt még egy, A termetes donna Maurice ámuló szeme láttára ment össze, lett egyre kisebb, míg végül egy fehér pólós, farmeros, tűrhetően fiatal, ám mérhetetlenül idegbajos rezgéseket kibocsátó nő lett belőle.
Darling végre megszabadult a kendőtől, megrázta a fejét, hogy hullámos fürtjei a helyükre ugorjanak, a napszemüveget a homlokára tolta, és turbómosolyt villantott sokkos szomszédjára.
- Ne haragudjon, most már leszállásig nem lesz baj – azzal az ülésre rogyott, és arcát a tenyerébe temetve magába omlott.
Jó néhány perc eltelt, mire Rice meg mert mozdulni. Kinyújtotta, behajlította, majd újra kinyújtotta elgémberedett jobb lábát. Sóhajtott. És rettenetesen kínozta a röhöghetnék. De nem tudta felmérni, ha szabad folyást enged poszttraumás jókedvének, az milyen hatással lesz veszélyesnek tűnő üléstársára. Bármit kinézett belőle. Az italokkal házaló stewardess érkezése vetett véget a kényes helyzetnek. Az üvegcsörömpölésre a nő megugrott, villámgyors mozdulattal lecsapta az asztallapot, egyenesen Maurice karjára, aki elalváshoz vásárolt olvasmányát próbálta éppen megszerezni. A férfi felszisszent, Darling pedig azonnal támadásba lendült.
- Mit matat itt?!
- A tulajdonomat akarom! – jelentette ki Rice felháborodva. A dilis szőke kezdett az idegeire menni.
Darling kihúzta a hálóból a könyvet, alaposan megvizsgálta, homlokát ráncolta, aztán felvonta a szemöldökét.
- Ez tényleg a magáé? – kérdezte, hangjában némi óvatos tisztelettel.
- És ha?! Ezen fogok elaludni!
- Vehetett volna puhafedelűt. Nyomni fogja a fülét – közölte a nő megvetőleg.
Ebben a pillanatban állt meg mellettük a stuvi. Hősnőnk szeme a vodkásüvegre szegeződött, a becses kötetet a tulaj ölébe ejtette, úgy fél méter magasról, sarokkal lefelé. Kért egy vodkát és egy narancslét. Mire a légikisasszony kitöltötte a gyümölcslevet, lecsúszott az első vodka, így azonnal kért még egyet. Kis hezitálás után a másik után küldte, egy hajtásra. Ekkor úgy érezte, eléggé megnyugodott ahhoz, hogy a harmadikat már higítva fogyassza.
A közjáték alatt Rice szenvedett. A fájdalomhullám múltával igyekezett azon késztetéseinek ellenállni, hogy a vodkázgató veszedelmet megfojtsa, agyonüsse, megnyúzza és kizsigerelje, tetszőlegesen változtatható sorrendben. A stewardess kérdésére hang nélkül a viszkisüvegre mutatott, valamint jelezte, hogy istenes adagot kér. Az vállat vont, töltött, és titokban örült, hogy a két alkoholista egymás mellé került. Így legalább nem zavarják a többi utast.
A fájdalomcsillapító alkohol hatására az exzsaru magához tért, és letett gyilkossági terveiről. Túl sok volt a tanú.
Darling leszkennelte magát, és megállapította, hogy visszatért normális állapotába. Légvétele mély és rendszeres, keze, lába nem remeg, gyomra is stabilizálódott. Ellenben a vodka elálmosította. Ebből kifolyólag szemet vetett a belső ülésre, mert azt szunyókálás céljára alkalmasabbnak ítélte. Felvillantotta legkedvesebb mosolyát, és megszólította a furcsa pozícióban üldögélő pasit.
- Bocsássa meg, hogy csak úgy elfoglaltam a helyét, de a felszállási pánikot a beszorítottság csak fokozta volna. Az út végéig már nem lesz velem több gond, így visszaállíthatjuk az eredeti ülésrendet.
Rice megbámulta a szónokot, regisztrálta a mosolyt, a kedvességet, helyénvalónak is találta mindkettőt, de a fejében valaki mégis verte a tamtamot. Annak idején, még aktív korában, megszokta, hogy hallgasson a veszett dobolásra. Ezzel a nővel kapcsolatosan egyébként is minden gyanús és vészterhes. Sípol, hisztérikus, erőszakos és kasztrál. Egy kasztrátor. Kasztráta. Viszont az is igaz, hogy ő dolgozni jött. Kis tipródás után azt mondta, hogy rendben. Darling biccentett, ez könnyen ment. Rice, könyvét szorosan a melléhez szorítva, kikászálódott, és megtörtént a csere. A nő azon nyomban párnát, takarót rendelt a személyzettől, és kényelmesen elhelyezkedett. Mielőtt behunyta volna a szemét, még megjegyezte:
- Majd meséljen, mit tanult abból az írásból.
Na persze! Rice megvárta, míg útitársa édesdeden álomba szenderül, aztán, a könyvet az ülésre dobva, sétára indult a fedélzeten. Bár úgy tett, mint aki csak a toalettre igyekszik, alaposan megfigyelt mindent és mindenkit. A három fura kinézetű fickót elsőre kibökte. Egyikük pokolian ismerősnek tűnt, s nem sokat kellett kutatnia az elméjében, mire rájött, honnan. A GenSci biztonsági kameráinak felvételein látta, később kissé kutakodott is utána, latba vetve régi ismeretségeit. A kancsal férfiembert körözik, bizonyos laboratóriumi robbantgatások ügyében. Ebből következik, hogy nyilván álnéven utazik. Rice elvigyorodott, s mivel jókedvét nem rejtette véka alá, a kuszaszemű mutáns azonnal lecsapott rá.
- Mi tetszik annyira?!
- Csak azon töprengtem – mondotta Rice, nem teljesen őszintén –, hogy miért veszekszenek a mogyorón, amikor kérhetnének annyit, hogy mindenkinek jusson.
- Azt hiszi, hogy amiért nagy, és nem genetikai hibával született, mindenbe beleütheti az orrát?! – érdeklődött a látáshibás, meglehetősen arrogáns hangnemben.
- Maga tán mutálódott? – kérdezte az exzsaru együttérzően.
- Nem magamtól, ha ez érdekli!
- Mutálták? – Maurice ragaszkodott az információhoz.
- Ha olyan nagyon tudni akarja, igen!
- Miért tenne valaki ilyen ocsmányságot egy lombiknyi ondóval?! – csóválta fejét a kérdező, értetlenül.
Főegér meghökkent, mert éppen ez volt életének legfőbb, mindeddig megválaszolatlan kérdése. Nem is tudott mást mondani, mint hogy:
- Háát…, nemtom.
- Hogy jól kitoljanak velünk, hát azért! – Egér7, aki végül feljutott a gépre, nem bírta, hogy ő csak mindig a háttérben hallgasson. Neki ambíciói voltak. Kapott is egy könyököst a gyomrába.
- Nos, uraim, elgondolkozom a problémáikon – Rice szinte meghajolt, közben hálát rebegett az égnek. Na meg az ötletgyáros Crumble-nek is, hogy gondoskodott a szórakoztatásáról.
Más gyanúsat nem talált, így megnyugodva visszasétált, ledobta magát a nehezen megszerzett ülésre, és kezébe vette a kötetet. Lapos oldalpillantást vetett a magzati pózban szunyókáló szomszédra. A pillantás el is időzött kicsinyég a szőke fürtökön, a most éppen behunyt, de éber állapotban különösen szürkéllő szemeken, a finoman metszett orron, magyarán, az alvó arcán. Már-már hagyta volna, hogy megérintse valami varázs, de hirtelen eszébe jutottak a hörgő légvételek, na meg rájött, hogy a hamis luvnya miért bűvölte ki belőle a belső széket. Mert az kényelmesebb, hát persze! Duzzogva a kezébe vette a könyvét, megbámulta a borítón ékeskedő horoszkópábrát, és hatalmasat ásított. Remek. Aztán kinyitotta, és olvasni kezdett. Egy óra múlva még mindig olvasott, kellemes izgalommal, a fáradtság nyoma nélkül. Alig bírta kivárni, hogy milyen újabb titkokat fed majd fel a következő oldal. Kuncogott, néha hangosan nevetett, vagy összeráncolt homlokkal gondolkodott, amikor saját magára ismert a leírtakban. Ilyenkor megfordította a kötetet, hogy szembe nézzen az ősz hajú, igen vigyorgó szerzővel a hátsó borítón. „Férfi létedre…!”- gondolta ilyenkor, és többszöri ellenőrzés után sem bukkant a sorok közt olyan kitételre, mely szerint a szöveget az író kizárólag csak nőknek szánta volna.
Összességében, remekül szórakozott, s eszébe se jutott, hogy tulajdonképpen aludnia kéne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése